Utazás haza

2009 január 3. | Szerző: hajnal85 |

 Mondhatom, a Karácsony jött. Az angol télapó volt olyan kedves és még utazás előtt eljött hozzánk . Reggel a lányok  visítozva örvendeztek, a kislányméretű babáknak amik a karácsonyfa mellet álldogáltak. Derekukig érő baba . Az is a neve az én kicsi húgom. Vagy valami más.  Mondtam is Ádámnak nézd csak megint ikreink lettek…De ha csak így a  szemem elé kerülnek mindig meghökkenek milyen gyerek ez itt?. ..A lányok mindent elkövettek, hogy valahogy kieszközöljék a babák utazását. Nem sikerült. Így megbízták őket a lakás őrzésével.Ezért befektették őket a saját ágyukba. Ez a legjobb őrhely.

 Már gondolkodtam ezen, ez az egész utazás olyan mint egy játék. Vagy lehetne társasjáték. Ha társasjátékfeltaláló lennék.  Megy a kiskocsi,  dobhatsz valamennyit léphetsz is. Azután  kompra száll, kimaradsz egyszer, megy tovább, tankolnia kell, túl sokat fizetsz, vagy nem fogadja ela kártyádat a gép, megint kimaradsz. Bemész Brüsszelbe  csak ha hatost dobsz akkor jöhetsz ki…….Na de: nem tervezek egyenlőre játékot, bár eljöhet még az is….

 Az utazáshoz viszont  eljött az idő, végre!  Isten nevében elindultunk édes hazánk felé. A komp tömve. Naná hogy nem Angolokkal. Bár angol kocsikkal.   Az egymástól centikre beparkoltatott kocsik roskadásig pakolva. Mi is szépen , hátul takarók párnák, plüssállatok serege útlevél nélkül, ami jöhetett. Baba nem. A csomagtartó a kipukadással fenyeget. A tenger sima, nem zöldülünk.

 A kontinensen  hideg nincs, viszont az eső szakad. Egész éjjel. Az autópálya nagy kamionjai beterítik a kocsit, mint egy  egy hullám ömlik a kocsira a víz amikor előzünk.  Azért nyomjuk.  Nem kerülhetjük el  és Brüsszelben a GPS megun minket  eltévedünk. Az egész olyan mint egy nagy labirintus.  Ez ismerősnek tűnik gondolom,  de mégsem az az út. Végül egy kis utcában megállunk. Ez már nagyon gyanúsan kicsi utca. Egy ember pakolászik  a járdán, egyébként minden üres.  Talán nem egy hajléktalan, bujtogatom a párom  – menj kérdezd meg azt ott.  Az a szerencsétlen valószinűleg egy kukkot sem értett a kérdésből se, nemhogy válaszolni tudott volna.  Annika jól időzítve  akkor ébredt és első lendületből lehányta  magát .  Na nem mintha máskor jobb lett volna.  Ruhakeresés az agyontömött csomagtartóban  kezembe akad,   a fehérneműs csomag, kabát és még minden, csak nem nekivaló ruha.  Kezdem elveszteni az örömteli lelkesedést . Miután a fél pakkot kipakolom   csak kerül tiszta ruha szegény lánykának.  Nem átallanék szitkozódni se, de  a Gps is szolgálni kezd, lehet lelkiismeretfurdalása támadt neki. Kivezet a városból.   Robogunk tovább. A gyerekek visszaalszanak, kint esik.

 Fentem a fogam kis vásárlásra Németországban, de meglepve  láttam az árak majd a duplája az Angliai  áraknak. Az eladó nem kedves, a kártyánkat nem fogadják el.  Épp csak ki nem néznek.  Nini csak kiderül Anglia a legolcsóbb most Európában.  De a legudvariasabb az biztos.  Ki hitte volna?

  A magyar rádiót már Ausztriában befogtuk, és végre  a határ. Itthon vagyunk!  Átérve kapacitáltuk a lányokat menjünk valahova együnk valami jó kaját, magyart. Ebédet.  De meg sem akartak állni, csak menjünk menjünk már. Így a benzinkúton működő gyorspékség kiflijére buktájára vetődtünk.  Mondhatni jól és szerencsésen, 27 óra  alatt hazaértünk. A család meleg szerettettel várt. Annyira hiányoztak. Testvér, unokatesó. A lányok rohantak be a kapun a mamához,  annyira futottak, nem számított semmi, csak a mama és a papa. Bizony sirtunk is örömünkben . Itthon vagyunk.