Karácsonyi koncert, betegség
2008 december 10. | Szerző: hajnal85 |
Kitört a betegség. Kicsi Angikám kidőlt, hétfőn haza kellett hozni a suliból.Utána itthon egyedül. Anni bírja, kicsit féltékeny mert a tesó egész nap tévézhet. Viszont Kedden karácsonyi koncert lesz aha. Szép időpontot találtak rá, fél kettőkor kezdődik, lehetőleg minél kevesebb felmenő jelenjen meg. Viszont nem is a suliban tartják, hanem a közeli templomban. A gyerekek már régóta próbálnak, tizenegy dalt énekelnek, külön osztályonként, együtt és kánonban. Nosza elkéretőztem a munkahelyről. Karácsonyi koncert komoly!! Mindenki egyetértett ezt nem szabad kihagyni. Igaz már előző nap is elkéretőztem mert Angika akkor kezdett beteg lenni. Apa két óránként hazarohan a munkahelyéről megnézi, megeteti, ilyesmi, amúgy meg egyedül van otthon a gyerek. Okos gyerek. Aggódom. Tudom tudom nagylány már.
Így Ádám otthon éppen, amikor én meg a koncertre rohanok. Mind a kettő gyereknek meg kell adni ami jár, mint legalább az egyik ős megjelenése a koncerten ahol éneklünk. Vagy a betegágy mellett ahol vagyunk. A templom kicsi, barátságos, nem tudom milyen, talán katolikus. A Bangladesiek nem jöttek, Sadia belesápadt a gondolatba, hogy a gyerek egy kersztény templomba bemenjen. De nem is írtak levelet!? Mondta nekem felháborodva. Dehogynem mondom, egy lila papír. El kéri a kislányát, nem mehet a keresztény templomba, de nem ő az egyetlen, a buddhista kislányt is hazaviszik, és lehet mást is , nem tudhatom.
Végre kezdődik, a gyerekek ülnek a kabátjukon a földön a templomban elöl. Utána a padok összetolva, hogy a felnőttek csak nehezen ülhetnek le, esetleg minden harmadik sorba, lábpréselés terhe mellett. Inkább állok. Amúgy is fel akarom venni . Na már kezdődik is. Az igazgatónő beszél, azután három tanár játszik, klarinéton, rettenetes hamisan, néha besipol a nád. Nem éppen klarinétcsillagok. Eztán kezdődik a bibliai történet és megérkezik Mary meg Jozef, de furcsa ugye. A gyerekek énekelnek, nagyon édesek, száll az ének, persze becselezték a dolgot. A kíséret magnóról megy, amin már énekel egy csengőhangú gyerekkórus. Tehát amikor az ötödikesek kis csoportja énekel például a zenetanár lelkes karmesterkedésével, egy nagy gyerekkórus hangja száll, míg a kb tizenöt résztvevő fele nem is tudja a szöveget. Azért a kicsiknél még nagyobb a lelkesedés és énekelnek lelkesen, . Aranyosak. Az előadás felénél lemerül a kamera, de mindegy. Az előadás élvezetes, mellettünk kis kétéves csúszkál a padlón, zokniban, hasonfekve kúszik, amikor énekelnek befogja a fülét. Kritika. Őszinte. Vége. kifelé még két vödörrel pénzt gyüjtenek remélik megtelik , történnek csodák ugye, de ekkora vödör azért…. Rohanás haza. Annika nagyon elégedett magával, Angika, még beteg, a koncertet se sajnálja. Másnap már Anni is sírva vár a suliban. Lázas. Angi viszont virgonckodik. Ilyen a világ. A gyerekek nem egyszerre betegek, így kijut az egyéni törődés ugye. Meg is beszélik kinek milyen a torokfájása. Anginak szöges cipőben ugrálnak a bacik a torkában, anninak meg csatát vívnak és ő minden kardszúrást érez…Hatalmas csirkét vettem nem is láttam még ekkora állatot. Na jó csirkében. Főztem jó levest gyógyszer gyanánt. Sajnos hiába a világ összes húslevese. Betegség. Nagyon rossz….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: