Múzeumban, vendégségben

2008 november 23. | Szerző: hajnal85 |

  November vége van, és elkezdődött a Karácsony. Jó nem nálunk, hanem a városban.  A Karácsonyi kivilágítás bekapcsolgatásával   kezdték már a hónap elején. Azóta minden héten  egy  következő sugárutat  , utat, világítanak  díszítenek ki.  Aki a kapcsolót elfordítja, utcánként  valami  híresség.  Az Oxford streeten pl. az X faktor  befutói, ( ez olyan mint a megasztár otthon) meg a Mammamia sztárjai  együtt  kapcsoltak. Persze ez mind csak a belvárosra él, erre mifelénk  a faluban csak úgy megtörtént, egyik napról a másikra már szinesen virítottak a fák az esti esőben.  Semmi híresség.. Ha magamat nem számítom,  de én legfeljebb itthon kapcsolgatok. A tévében is beindultak, ahány zenecsatorna, reggeltől estig csak karácsonyi zenét adnak, lehetőleg mindig ugyanazt az ötvenet csak más sorrendben. Hiába nyakunkon  az ünnep. Errefelé már december elején állítják és díszítik a lakásokban a fenyőt, a legtöbb házban nemcsak egy fát hanem egyet az emeletre egyet a nappaliba egyet a ház elé… Mi még  nem szeretnénk, de majd meglátjuk. A hangulat elég karácsonyi, reggel még havazott is.

A lányok múzeumba mentek kedden,  a Nemzeti Galériába a belvárosba. Különbuszt is fogadtak ez alkalomra. Bár nincs messze, mondhatnánk majdnem helyben. Csak itt a városban.  Egy óra.  Szegény kis Angikám   rókakomával utazott,  bár hősiesen bírta az utosó kanyarig. Az már majdnem az egész út.  Felkérték a szülőket aki tud, menjen kisérőnek.  Ki nem találtam volna soha, de a bangladesi anyuka jelentkezett. Na mondtam is, eddig még a parkba is félt elmenni.  Most meg? Nos ott is állt a gyerekek között , ünneplő száriban,  azelőtt nem láttam kendő nélkől,  most fedetlenül, . Talán a közösségbe olvadás miatt, de lecsúsztatta a kendőjét a vállára. A kislánya kioktatta otthon, anya, ne kiabálj velem ha a többiekkel leszek és csak angolul beszélj, ne bengáli nyelven… . Ilyenkor a gyerekeknek ugyanúgy egyenruhában kell menniük, mint minden  normál iskolai napon,  lehetőleg címeres felsőben, hogy ha valamelyik eltéved, elveszik az egyenruha alapján  beazonosítsák a suliját.  Sok sok kis pirosruhás.  A látogatás jól sikerült, amikor  bevonultak a múzeumba az első terem után tűzriadó szólalt meg, és mindenkit kizavartak. A gyerekek sétáltak egyet a Trafalgar téren,  a kiváltságosok még a szökőkúthoz is odamehettek.  –  Bár meg kell jegyeznem aznap éppen szakadt az eső.  Igaz ez már nem is hír.  –   Szóval egy kicsit vártak , majd egy oldalsó ajtón visszamentek. Mondhatjuk ez volt számukra a legizgalmasabb momentum a képtárban.  Bár hallgattak meséket egy egy kép mellett, amit még nekem is el tudtak mesélni, kissé vázlatosan ugyan.  Annika begyüjtött néhány  prospektust. Aztán hazatértek. A látogatás utáni fő téma,  és a legizgalmasabb élmény a kirándulásból, ki és hogyan és hányszor hányt….

A suli ahol dolgozom, megint bekerül az újságba. A kémia órán baleset történt, és felrobban egy vegyszeres palack. Olvastam én azt hogy milyen , de még így sem tudom. Arra figyeltünk fel, hogy gyerekek vonulnak az ebédlőbe,  és szirénázva jönnek na nem a gyerekek, hanem   , először két  vagy három tűzóltóautó, majd négy öt mentő, végül a rendőség . Az iskola előtt futó forgalmas utat  teljesen bedugaszolták.  Ami egyébként nem egy nehéz dolog.  A veszélyes épületet körbekordonozták. Néhány gyerek füstmérgezést kapott, egynek aki mellett robbant a palack üveg ment a kezébe. Szerencsére védőruhát viseltek., ezt a körlevélben  amit utána küldtek részletesen leírták. Csak éppen a színét nem. A méretét sem.  Mindenféle műszerekkel vizsgálódtak tetőtől talpig védőöltözetbe csomagolt emberek,  talán még gázálarcuk is volt, bár azt nem láttam. A lányokkal mi is rögtön észletük magunkon a mérgezés jeleit, mint  pl. munkaundor, mondtuk is a főnöknek muszáj hazamennünk most….Szerencsére senkinek nem lett komolyabb baja, de jó nagy felhajtást rendeztek.

Vasárnapra, meghívást kaptunk  Ádám munkatársa  elköltözött az eddigi szobabérletéből, egy lakásbérletbe. Mivel mi már párszor vendégül láttuk, kötelességének érezhette, hogy elhívjon bennünket, de az is lehet a végtelen magány hajtotta erre. Bár nem egyedül van,   morcos kis kamaszlányával.  Nem sokkal több.  Ebédre mentünk,  marhapörköltet igért. Kissebb mérgelődésekkel a GPS útvonalbéli tanácsai miatt, odaértünk. A lakás  az egyik kis faluban   amit  azért  még Londonnak hívunk . Kicsit dombos, angol környék, a határban kabátot viselő tehenekkel és lovakkal.  Ja hideg van.  A lakás  egy könyvtárépület emeletén van , ha például unatkoznának ez máris plussz pont, szép nagy hátsó kerttel, ami mit sem ér ha tél van, de majd nyáron bezzeg! Haladtunk a kis lépcsőn fel. .  Elsőnek a pörkölt illatát éreztük meg. Vendéglátónk Sanyi a konyhában sürgölődött, egy özönvíz előtti tűzhelynél. Sajnálom, mondta de ez nem jó.. Meg tésztát akartam főzni, de nincs szűrő.  Nos  nem volt gond, csak  főni kellett még a kajának igen, talán öregmarha volt,  és a sarokban egy dobozban szűrő is leledzett, csak emberünk nem ismerte fel, hogy az az. Pedig de.  A kezdet  mindig nehéz. Nincs csak ez  de azért jó, és nincs az se, de a magyar találékony nép, mindent megold ugye.   A lakás meg, csak kicsit lepusztult, és hideg,  és messze van és drága. Egyébként jó.  Az ebéd  meg jól sikerült,  csak ki kellett várni Addig is  remekül elszórakoztunk. Megvitattuk az angol és a magyar munkamorál közti különbségeket, arra jutottunk az Angolok valószinűleg éhen vesznének Magyarországon  fordított esetben.  A  lányaink  jól elvoltak kiskamasszal, a Wii játékával ,és a kismacskával.. Remélhetőleg  lesz nekik  még jobb is. Nekünk is!!!