Emlékezés napja , jégpálya

2008 november 15. | Szerző: hajnal85 |

 Hétfőn szülőin voltunk. ……. Időpontunk volt, nem ám csak ott tömörül egyszerre a sok ős.  A lányocskák jól elvoltak itthon, a kis pesztrájukkal,  az eső szakadt megállás nélkül egész nap.  Az iskolaajtó nyitva várt minket, az előtérben  kis pipacsokat , könyveket és  tombolát árultak a szülőknek.  Amíg várakoztunk, megszemlélhettük gyermekeink műveit, a füzeteiket. Voltak érdekes dolgok. Eredeti elgondolások, pl. az elem működéséről.  A tanárnéni is igen érdekesnek találta némely  választ, amit oda is írt. Amiután végre mi következtünk bevonultunk a gyerek osztályába, és a kicsike széken kuporogtunk míg a tanárnéni megmagyarázta a “bizonyítványt”  Mind a két lányka jó és nagyon jó. Csupa jó. Szépen írnak jó matekos mind a kettő. Kicsit csodálkoztak miért járnak külön osztályba?  Ez inkább csak amolyan költői kérdés volt.   Mi azért hazafelé megbeszéltük többet kellene gyakorolni, . Legalább az írást. Otthon nem tudom mi járna ilyen külalakra. Biztos nem a  nagyon jó…Egyébként ha mi nem beszélnénk úgy hogy mindenki  rögtön tudja nem született Britekkel van dolga  ( enyhén szólva)a lányainkról, már nem gondolta volna a tanárnénie se, hogy “csak” két éve élnek itt. Az Angoljuk perfekt. 

Ezen a héten  tartották az emlékezés napját. Írhatnám hogy ünnepelték, de az túlzás lenne, vagy mégse.  Valójában az emberek , nagyon valósan megemlékeztek a hőseikről.. Az első világháború befejezése óta, hozzászámolnak minden hős katonát. Rájuk gondolnak ilyenkor.   Mindenki. Már aki Angol. Szóval ez a nap November 11. A koszorúzásokat, pl. amikor a királynő is elhelyezi a koszorúját, hivatalosan elsőként  naná, a hónap második vasárnapján tartják. Nehogy valaki aki koszorúzna, vagy nézné a munka miatt lemaradjon.  Eddig  nincs benne  semmi érdekes.  Már  két hét óta mindenki szinte,  pipacsot hord a kabátja gallérján. Van aki tévedésből, de  hordja fehér fekete. Ezt a kis virágot mindenhol árulják, és az ára bármennyi lehet . Egy penny vagy pár font. Adomány a  veteránoknak az árva katonacsaládoknak .  Mondtam a lányoknak vehetnek ha akarnak,  de már későn szóltam és mivel  addigra már mindenkinek volt nekik már nem kellett.

 Az emlékezés napján 11 órakor, hatásosan figyeld csak 11 hó 11 nap 11 óra, szóval ekkor két percre megáll az élet. Nem azért nem 11-re. A rádiókban  egy kürtös  bánatos hangzásban  elfújja a takarodót. Két perc.  Mindenhol megáll az élet  a nagy tereken a belvárosban,  néma csend, a bevásárlóközpontokban is megáll mindenki. Akit ilyentájt rohanni látsz az  tuti külföldi . Persze az autók nem állnak meg. Mindent azért nem lehet. .  Az hogy a gyerekek a suliban megállnak az mondhatni elvárható. De nálunk a munkahelyen is megállt mindenki. Csend. Vagyis a kürt bánatos hangja. Ha letetlt a kétperc mindenki rohant tovább. A rádióban még bedobták hatásosan a Hős című számot több változatban, és minden visszazökkent.

A lányaim  megírták a télapónak a levelüket a kívánságlistát. A múlt héten is írtak egyet, ez már javított változat. Mostanában rakják ki a postaládákat amibe a Mikulásnak írt leveleket várják. Már láttuk a bevásárlóközpontban. Csak éppen a levelük röhögött még itt az asztalon. Bár lehet még változik a lista.  

 Kislánykáim nagyon  örültek, amikor is mint örömhírt megemlítettük nekik, hogy Karácsonyra hazamegyünk. Esetleg. Haza.  De jó! Ott a Mama a sok unokatesó  a jó kis családi karácsony.  Beiglivel meg szaloncukorral. Csak ragyogott a kis arcuk. Vagyis csak úgy láttam a saját örömömön keresztül. Mindenki azt lát amit szeretne. ugyebár.   Merthogy.  Másnap mondja. Először nem akartam menni Magyarországra karácsonyra. De ha már ott lesz mindenki akkor inkább igen. ???????? még ennél több kérdőjel is feltolult bennem. Miért?  Hát azért mert Angolul írtam a Mikulásnak., és a Magyar télapó nem fogja érteni….A kis érdekfazék…  Hát el kellett mondanom, hogy a télapó mindenhol meg fogja őt találni. És megnyugodott..

Itt a szombat este, elmentünk hát korcsolyázni. Nagyon várták, a lányok. A koránkelő már reggel nyolc előtt amikor az én szemem még eléggé be van gyógyulva, így szombat reggel,  bebillegett a szobába pizsamában a lábán a korcsolyabakkancs. Anya kérdezte  hány óra mulva megyünk?. Mondtam valamit, hogy este meg még francia óra is vár ránk  délelőtt,, mire  azt mondta , oda csak menjél te. Ezzel visszavonult a másik szobába tévézni és a korcsolyáját ápolni. Persze azért csak elmentünk  francia órára is, ahol nagy örömükre megint masírozhattunk az ABC-t zengve.

Az este hamar eljött, és a lányaim  nemhiába próbálgatták a korcsolyát. Igen igen időre odaértünk,  ilyen is van, és persze diszkó volt. A bejáratot hatásosan  zárva tartották az utolsó percig . Hosszú sor állt már addigra, mi éppen az ajtóhoz szorultunk, mögöttünk rikoltozó fekete tinédzserek, karcsúak mint a gazella, igencsak lengén öltözve. Tekintve, hogy  tizenhárom fok volt, hát és váll nélküli ruhában volt az egyik például. Amúgy nagyon csinos volt. Bezzeg én  rajtam volt két nadrág meg két pulcsi és télikabát, csak a kiskertkapu nem. Kérem én készültem.  A jégpálya olyan, mintha egy óriási fagyasztó előtt állnál. Hideg.           Jó sokan összejöttek, ment a zene jó kis listás dalok, a lányok meg csak mentek  körbe, suhantak. Csak néztem őket milyen nagyok már és milyen ügyesek.  Úgy látszik a korcsolyázást nem lehet elfelejteni. Nagyon ment. A termoszban leszállított forrócsoki mind elfogyott, a szörp is. Mire két óra mulva némi hát és lábfájással  befejeztük a sportot erre a hétre és hazatértünk. A lányok csak egyszer játszottak dominósat  a jégen, amikor is egy egész csapat tini lányba csúsztak bele és dőlt velük más is. A nagyok jót vihogtak rajta. A mi kicsijeink megszeppentek egy kissé.  Amúgy egész jól szinte esés nélkül megúszták.